Abszurdisztán vagy kristálytiszta tükör a jelen Magyarországának? Egy biztos: kegyetlen színházi, kultúr(politikai) ámokfutást, dühödt szatírát lát az, aki jegyet vált a budapesti Katona József Színház egyik legújabb produkciójára, a Mefisztólandre.
HIRDETÉSSzínház a színházban: egy fiktív előadás záróképével és a meghajlással indul, majd – nagyjából három órával később – ugyancsak imaginált zenés fináléval zárul Dömötör András Mefisztólandje. A kettő között sok minden történik, egy valami stabil: a cirkuszi porondra hajazó forgószínpad közepén olvasható felirat: Mehr Licht! azaz több fényt. Érthető ez többféleképpen: a politikai szelek tépázta darabbeli teátrum is több fényre vágyik, de úgy általában a történelmi kor, a sötétség kora és a benne élők is a fényt áhítanák. Ami csak nem jön.
A nyitójelenetben a darabbeli színház egyik színésze petíciót olvas fel, azt intézményt ugyanis egy előre lejátszott pályázat nyomán elkerülhetetlenül vezetőváltás fenyegeti. Hogy a Mészáros Béla alakította színész "nem leszünk barbárok" skandálásához becsatlakozik-e a Katona aktuális nézőtere, az vélhetően estéről estére változik majd. Mindenesetre hiába a társulat tiltakozása, az ünnepelt színházba megérkezik az új direktor, és bár a mondás az, hogy "senkit nem akar elküldeni", nagyjából a bemutatkozó beszéde végén világos, hogy dehogynem.
Az új vezetés mottója: "legyen a színjátszás végre egészséges és derűs, ne szolgálja a nemzetközi jakobinus erők luciferi esztétikáját." A kritikai gondolkodás ugyanis bűn Mefisztólandban. A nézők pedig végignézhetik, hogy ebben az ördögi helyzetben mit tesz a társulat: ki milyen és mekkora alkut köt, hogy mentse a bőrét. Lesz, aki lázad, lesz, aki boldogan adja magát oda a Sötétségnek, és lesz, aki észre sem veszi, hogy már elveszett a lelke. A színház repertoárja 180 fokos fordulatot vesz: a "lila, pesszimista" előadások helyett műpátosz, szirupos alakítások lesznek a trend. Főbizalmi lesz az előző érában lesajnált, helyesen írni sem tudó statisztafiúból, a színházba ellátogató miniszter pedig eltéveszti a címet, mert már ő maga sem tudja követni, hogy melyik havernak melyik színházat adta oda...
Patchwork-szerű jelenetek sora követi egymást, telepakolva a jelen magyar közélet tragikus szeleteivel: a kórházi nővérhiánytól, az évekkel későbbre kapott műtéti időponttól kezdve a világítás totálisan értelmetlen átszerelésén át a melegség mint fertőző betegség terjedésének teóriájáig. Kivándorláson, eltitkolt/megtagadott homoszexuális kapcsolaton át a szervilis tehetségtelenség felkarolásáig. Irónia, sőt, fekete humor, előítéltetek kontra realitás hatja át az egész előadást.
Látunk filmes castingot, ahol a náci őr szerepére pályázó színészről a próbafelvételkor derül ki, hogy a zsidó rabruha jobban fest rajta. Látunk filmforgatást, ahol az öngyilkosságra készülő Hitlert alakító színész(nő) nem hajlandó meghúzni a ravaszt, mert az öngyilkosság – még a filmvásznon is – halálos bűn, és mivel magasan be van kötve, a stáb kénytelen asszisztálni neki, telefonon kapcsolni a gyóntató papját és a büféből nagy kínnal előkerített olívaolajjal "megszentelni" a "fegyvert". Látunk kórtermet, ahol a liberális, kissé lila színházi rendező a horogkereszt-tetoválást viselő, nála kétszer akkora betegtárs mellé kerül, aki egyáltalán nem a várt módon viszonyul hozzá.
Az apokaliptikus zárójelenet közben énekelt betétdal a Nyomorultak c. musicalből (Do you hear the people sing/Hallod-e a nép dalát) egyszerre fájdalmas és hordoz reményteli üzenetet: létezik-e kiút? Rá lehet-e cáfolni az önmagát már oly sokszor ismétlő történelemre? Jó lenne hinni, hogy igen. De egyelőre marad a csönd. Ahogy az utolsó taktus elhalkulása után a Katona nézőterén.
Dömötör András, Benedek Albert, Laboda Kornél a berlini Maxim Gorki Theater felkérésére írta a darabot csaknem tíz évvel ezelőtt. Az eredeti Klaus Mann-regény fő kérdésköre, a höfgeni jelenség, a művész önbecsapása, behódolása a rezsimnek vezérfonalként húzódik végig a cselekményen.
"Szeretem úgy látni, mint egy bizarr atlaszt, csodakamrát, szörnygyűjteményt: alaposan feltérképeztük, milyen szintjei és mélységei vannak a megalkuvásnak, milyen változatos formákat öltve tud meghajolni az emberi gerinc. Az Európa-szerte növekvő populizmus és nacionalizmus hatását szerettük volna megvizsgálni a művészetben. Klaus Mann Mefisztójának elemeiből kiindulva sötét és szabadszájú komédiát írtunk, amelyben egy – épp a Mefisztót próbáló – társulat tagjainak keserves megpróbáltatásait követjük végig" - idézi a rendezőt a Katona előadásának ajánlója.
A mostani szövegváltozat kifejezetten a Katona József Színház számára készül, új történetszálakkal és karakterekkel alakították a társulat színészeire: Bán Jánosra, Fullajtár Andreára, Kanyó Katára, Kiss Eszterre, Lengyel Benjáminra, Máté Gáborra, Mészáros Bélára, Szacsvay Lászlóra, Takátsy Péterre, Tasnádi Bencére, Tóth Zsófiára, valamint a Katonába vendégként visszatérő Nagy Ervinre.